Oldalak

csütörtök, március 29

Húsvéti (nem)tojások

Az úgy volt, hogy kedvem volt valami nagyobb projekthez. És mivel húsvét közelgett, ezért arra gondoltam, hogy valami tojásfélét csinálhatnék. Elkezdtem. Előbb egy cseh charlott gyöngyöt dobott ki a dobozom, így az volt az első kísérlet. Nem tetszett, mert ahogy haladt előre a projekt, úgy éreztem, hogy a charlott gyöngynek iszonyat kicsi a lyuka és ha 3x átment rajta a tű, 4x eltörte a gyöngyöt. Azért hősiesen igyekeztem a belefektetett energiát kamatoztatni és valamit kihozni belőle. Szerintem a végeredmény nem tojás lett, inkább valami kaktusz forma virággal a tetején.



Ezért elővettem a türelmemet újra és Toho gyöngyökre váltottam. Ezen már sokszor átment a tű, de a formát mégsem adta ki. Toldottam, foldottam, javítottam, szétszedtem, újracsináltam és csak nem akart tojás lenni. Tettem alá tartót, kigyöngyöztem minden oldalt, lebontottam a plusz dolgokat, mégsem látom tojásnak. A talpa miatt inkább díszes dugót látok benne, már csak találnom kellene egy hozzá illő üveget :) 



 És itt láthatjátok a különbséget a gyöngyök méretét tekintve. A zöld Toho 11/0-s kásával készült, a piros meg cseh charlott 11/0-s kásával. 
Szétbontani nem fogom őket, de húsvétra ki kell találnom mást ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése